Tűzveszély nyaralás közben – mit fedez a biztosító?

Létrehozva - 2023. 08. 08., Utoljára frissítve - 2023. 09. 15.
Tűzveszély nyaralás közben – mit fedez a biztosító?

Az utóbbi hetekben a görögországi tűzveszélytől volt hangos a sajtó. Rodosz szigetéről több tízezer embert kellett evakuálni, és a hatóságok figyelmeztettek arra is, hogy a tüzek ismét kialakulhatnak. Augusztus elején a hawaii Maui szigetén alakultak ki óriási, pusztító tűzviharok: a halálos áldozatok száma mostanra meghaladja a 90 főt, és jelenleg is több mint ezer embert keresnek a hatóságok. Ha valamelyik közkedvelt úti célnak számító, ám jelenleg tűzveszélynek kitett országban tervezünk nyaralást, fontos tisztában lenni azzal, pontosan mit fedez az utasbiztosításunk. Utazásra nem javasolt térségek? Kockázatok természeti katasztrófa esetén? Megváltozott biztosítási feltételek? Összegyűjtöttük a legfőbb tudnivalókat a témában.

A magyar külügy július végén, nagyjából egy hétre az utazásra nem javasolt térségek közé sorolta Korfu és Rodosz bizonyos területeit. Az intézkedés több utasbiztosítás esetében megváltoztatta a biztosító szolgáltatási kötelezettségeit, ám az utasbiztosítások a fenti besorolástól függetlenül is tartalmazhattak speciális feltételeket az ilyen természeti katasztrófák esetén. A példa jól mutatja, hogy rendkívül fontos, hogy az utasbiztosítás megkötésekor részletesen átnézzük a feltételeket, és adott esetben, akár az utazás előtt, akár az utazás alatt tájékoztatást is kérjünk az egyes biztosítóktól, hiszen a biztosítások feltételei eltérnek egymástól. A CoverMe biztosításai között például találhattunk ilyen ajánlatokat az Alfa, az Allianz, a Mapfre, az Uniqa, az Union és az EUB biztosítóktól is. Utóbbi nemrég külön tájékoztatót adott ki a témában, amelyet érdemes elolvasni, ha a kérdéses térségek egyikébe terveztünk utazást, vagy csak szeretnénk felkészülni minden eshetőségre az utasbiztosításunk kiválasztása előtt.

Vegyük sorra, milyen tényleges kockázatokkal érdemes számolni tűzvész esetén.

  • Sürgősségi orvosi ellátás vagy más kapcsolódó szolgáltatás (például mentés, szállítás, hazautaztatás) szükséges a helyszínen történt baleset vagy megbetegedés esetén.
  • Poggyászkár történik, tehát a poggyász akár a tűz miatt, akár egyéb módon megsérül, eltűnik, ellopják és így tovább.
  • Halált vagy rokkantságot okozó baleset történik (balesetbiztosítás).
  • Idő előtt kell hazautazni – akkor is, ha nem baleset történt, hanem a veszély miatt kell megszakítani az utat.
  • Útlemondás történik, tehát az utazást még az indulás előtt lemondják a veszély miatt.

A fenti eseteket ugyanakkor nem fedezi feltétlenül minden biztosítás. Bizonyos biztosítóknál előfordulhat ugyanis, hogy ezek nincsenek a fedezett káresemények listáján, éppen ezért az alábbi kivételekre kell figyelni, amikor a biztosítások között böngészünk:

Általános kizárás területi alapon

Akad olyan biztosító, amelyik az utazásra nem javasolt területeket egy az egyben kiveszi a biztosításból. Ez azt jelenti, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a terület nem javasolt kategóriába kerül, a biztosító semmit sem térít meg – még akkor sem, ha az elutazáskor ezzel nem lehetett számolni, és/vagy a kár nem is a tűz miatt keletkezett. Egyes biztosítók a fentiekből engedményt adhatnak, melynek több formája is lehet. Ilyen, amikor a nem javasolt kategóriába kerüléstől kezdődően a biztosítás még egy darabig fedezhet (általában 14 napig). A kizárás vonatkozhat csak az elutazás napjától a javasolt területekre (ha az indulás napján még nem volt veszélyes a terület, fedez a biztosítás), illetve létezik utóbbinak egy változata, amelynél nem az indulás időpontja, hanem az adott területre beutazás napja számít. Utóbbi esetben fedezet nélkül maradhatunk akkor is, ha induláskor nem értesültünk a hírekről, de az adott területre beutazáskor már a nem javasolt kategóriában van a terület.

Kizárás a kár oka miatt

Előfordulhat, hogy a biztosító kizárja a természeti katasztrófát vagy természeti csapást a fedezett biztosítási események közül. A jelenlegi helyzetben ez a tűzből fakadó károkra vonatkozhat – az egyéb okokból keletkezett károk továbbra is fedezve maradnak.

Fontos lehet

A fenti kizárások mellett a baleset, betegség vagy poggyászkár fedezése miatt azt is érdemes feltérképezni, hogy az adott biztosításnál a biztosítási esemény fogalmába beletartozik-e a természeti katasztrófa. A baleset fogalmának részleteibe ez általában bekerül, a poggyászkár esete azonban trükkös lehet: van ugyanis olyan biztosítás, amelyik csak balesetben megsérült személy poggyászát fedezi. Ez azt jelenti, hogy a biztosítás nem fedez, ha ugyan a poggyász megég, de az utas maga nem sérül meg.

Az idő előtti hazautazás csak néhány biztosítónál fedezett abban az esetben, ha konkrét baleset vagy egyéb kár nem történt, és a hazautazás csak a tűz veszélye miatt szükséges. Az útlemondás ennél problematikusabb, hiszen ez általában előre meghatározott esetekre szól. Tipikusan ilyen ok lehet a biztosított utazásra alkalmatlanná válása (betegség, baleset miatt), hozzátartozó vagy útitárs betegsége, otthoni katasztrófák (például lakástűz), bírósági végzés, és így tovább. Nagyon fontos, hogy a célországban bekövetkező változás, mint például egy természeti katasztrófa, nem feltétlenül szerepel a lemondás lehetséges okai között – ezt mindenképpen érdemes ellenőrizni a biztosítás megkötésekor.

Összességében erre figyelj!

  • Ha baleset ér a tűzben, és orvosi ellátás szükséges, akkor valószínűleg a szokásos feltételek alapján térít a biztosító. Akad viszont olyan biztosító is, ahol ez kizárás alá tartozik attól a pillanattól kezdve, hogy a terület utazásra nem javasolttá vált.
  • A poggyászkár esetében több dologra kell figyelni az egyes biztosítások feltételeiben. A különböző kizárásokat és a poggyászkár fogalmát is át kell böngészni. Lehetnek olyan típusú károk vagy poggyászok, amiket nem fedez a biztosító.
  • A baleseti fedezetek, például rokkantság vagy halál esetén jellemzően térítenek, ugyanakkor, ha van általános kizárás, az sajnos erre is vonatkozhat.
  • Idő előtti hazautazás esetén a veszély miatt, ám kár nélkül csak néhány biztosító téríti a többletköltséget. „Elmaradt haszon” vagy egyéb következményekre vonatkozó okból nem valószínű, hogy térítésre jogosultak lehetünk.
  • Ha a veszély miatt mondod le az utazást, azt jellemzően nem fedezik az útlemondási biztosítások.

Mi a teendő?

A kirándulásod megtervezésekor mindig ellenőrizd, hogy a kiszemelt terület az utazásra nem javasolt kategóriába esik-e. Ha nem, akkor az esetek döntő többségében biztonságban vagy, hiszen a biztosításod a normál feltételek szerint fedezi a károkat. Az is lényeges, hogy amikor egy utazásra nem javasolt terület közelébe utazol, folyamatosan figyeld a kapcsolódó tájékoztatásokat.

Ha egy nem javasolt területet választottál, de még nem utaztál el, mindenképpen érdemes lemondani az utat, illetve a kapcsolódó biztosítást is. Ilyen esetben az utazási költség már kifizetett részét nem valószínű, hogy a biztosítás fedezi, de ettől függetlenül érdemes tájékoztatást kérni a biztosítótól. Ha utazási irodán keresztül fizettük be az összeget, onnan lehetséges visszatérítés.

Ha nem javasolt területet választottál, és már elindultál, de még nem léptél be a területre, akkor ne is tedd. Ne feledd, hogy az utazás célja esetleg változtatható átfoglalással. Amennyiben ez nem megvalósítható, akkor utazz haza. Ellenőrizd a biztosításodat, mert, bár nem garantált, lehetséges az ilyen esetekben adott valamiféle térítés (például az idő előtti hazautazás költségeinél).

Ha nem javasolt területen vagy, de nem történt kár, akkor célszerű hazautazni idő előtt. Ellenőrizd a biztosításodat, mert, bár szintén nem garantált, de lehetséges, hogy erre az esetre is tartalmaz valamiféle térítést. Előfordulhat, hogy ilyenkor már semmit sem fedez a biztosítás, ugyanakkor, ha jó helyen kötöttél, akkor legalább 14 napig, vagy akár az utazás végéig is biztosítva vagy.

Ha nem javasolt területen vagy, és károd is keletkezett, akkor meg kell kezdeni a kárbejelentést a szabályok szerint. Készülj fel arra, hogy a biztosító feltételei esetleg nem vonatkoznak az adott esetre. Ha a biztosító megtagadja a kártérítést, mindenképpen érdemes a feltételeket részletesen elolvasni, és nagyobb kár esetén akár jogi segítséget is igénybe venni. Ha az értelmezésed szerint a biztosító hibázott, akkor először panaszt kell tenni: ennek eredménytelensége esetén jogi kereset is indítható, melyhez kérd ki szakember (biztosítási ügyekben járatos ügyvéd) tanácsát. Kis összegű vagy nehezen alátámasztható követelést bíróságra vinni nem célszerű, mert ilyenkor az eljárás drágább lehet, mint amit remélhetsz belőle. Ha azonban a feltételek alapján megalapozott az igény, és a kár összege is indokolja, akkor érdemes számításba venni a jogi kereslet benyújtását.

Hasznos volt a cikkünk?

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikkünket akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.