Négylábú az útitársam – utasbiztosítás kisállatokra

Létrehozva - 2023. 07. 24., Utoljára frissítve - 2023. 09. 10.
Négylábú az útitársam – utasbiztosítás kisállatokra
Forrás: Pixabay

A kedvtelésből tartott háziállatok, házi kedvencek száma a Covid-19-járvány óta világszerte, így Magyarországon is jelentősen megugrott. Azóta egyre több „állatbarát” szálloda, üzlet és étterem található Európában – úgy látszik tehát, hogy a turizmus iparága képes kiszolgálni a kisállatukkal utazókat is.

Európai utazáshoz, az EU jogszabályozása szerint, mindenképpen szükséges, hogy házi kedvencünk chip-pel, veszettség elleni oltással és az állatorvos által kiállított állatútlevéllel rendelkezzen, és már indulhatunk is! Emellett érdemes tájékozódni a témában a Magyar Állatorvosi Kamara oldalán is, ahol többek között olvashatunk arról, mire jó pontosan az útlevél. Legalább ennyire fontos, hogy tisztában legyünk az utazás során elvárt szállítási szabályokkal az érintett légi- vagy vasútársaságnál, illetve, hogy adott célországban mire kell figyelni a póráz és/vagy a szájkosár nélküli sétáltatást illetően.

A kisállattal utazókat természetesen az utasbiztosítók is igyekeznek kiszolgálni, hiszen egy baleset vagy egy hirtelen jelentkező fertőző betegség nemcsak a gazdiknál, a házi kedvenceknél is közbeléphet. Így az utasbiztosítás kiválasztása során kisállattulajdonosként érdemes feltérképezni, melyik biztosítónál milyen jellegű fedezetet milyen térítési összeggel tudnánk érvényesíteni utólag, ha kedvencünk külföldön szorulna orvosi ellátásra. A biztosítók többnyire az alap utasbiztosításba beépített kisállat-biztosítási fedezettel, esetleg külön kiegészítő biztosítással igyekeznek kiszolgálni a házi kedvenccel utazókat. A CoverMe-n könnyen összehasonlíthatóak a különböző termékek: ezúttal kifejezetten a négylábúakkal utazóknak gyűjtöttük ki segítségül, hogy melyik biztosítónál mire számíthatnak, ha kedvencüket külföldön baleset vagy betegség miatt állatorvosi kezelésben kell részesíteni.

Termékválasztóban ne felejtsd el beállítani a Kisállat baleset/betegség szolgáltatást, és válaszd ki a számodra legjobb ajánlatot!

Az Alfa biztosítónál a Világlátó Arany vagy a Világlátó Platina termékeket kell keresni, ha a kisállat biztosítás fedezet érdekel minket. Ezek a biztosítások az utazás kezdetének időpontjában 6 hónaposnál idősebb, védőoltásokkal és állatútlevéllel rendelkező egészséges kutya vagy macska biztosítására vonatkoznak. A biztosító a kisállat balesetből eredő, számlával igazolt sürgősségi állatorvosi kezelésének költségét téríti meg 40 000 forinttól 60 000 forintig terjedő összegig, attól függően, hogy Arany / Platina fokozatú biztosítást választunk. Lényeges, hogy ezek a biztosítások nem terjednek ki a kisállat betegségéből eredő kezelési, továbbá az oltási költségekre sem.

Az Allianznál három kapcsolódó terméket találunk: az Útitárs Platinát, az Extrém Sportok Platinát és Téli Sportok Platinát – ezek mindegyike tartalmazza a kisállat sürgősségi ellátását. A kisállatonként értendő 100 000 forintos fedezet a biztosított vagy a biztosított hozzátartozójának tulajdonában lévő, állatútlevéllel rendelkező, legfeljebb két kisállatra (kutyára vagy macskára) terjed ki. A biztosító utólag téríti meg a betegség vagy baleset kapcsán felmerülő külföldi állatorvosi ellátás számlával igazolt költségét a megadott összeghatárig. Tudnunk kell, hogy ezek a szolgáltatások nem terjednek ki a kisállat már meglévő betegségére, és az ehhez kapcsolódó gyógyszer-, illetve kontrollvizsgálatok költségére, valamint az olyan balesetből eredő sérülésére sem, amit a kockázatviselés időtartama előtt szerzett.

Az EUB kínálatában a Top, a Tengerpart Top, az Air & Cruise Top, a Sí-Profi, a Top Extra, a Tengerpart Extra, az Air & Cruise Extra, továbbá a Sí Extra biztosításokat érdemes átnézni, ha a kis kedvencünkkel kelnénk útnak. Valamennyi termék tartalmazza a kisállat biztosítást baleset esetére szolgáló fedezetet. Ha a biztosított vagy hozzátartozója tulajdonában lévő oltásokkal, chippel és állatútlevéllel rendelkező kutya vagy macska külföldön sürgősségi ellátást igénylő balesetet szenved, a biztosító utólag megtéríti a balesettel összefüggésben külföldön felmerült sürgősségi állatorvosi ellátás költségeit – legfeljebb a 15 000 forinttól 30 000 forintig terjedő összeghatárig, attól függően, hogy Top / Extra fokozatú biztosítást kötünk. Ez a kockázatviselés tartama alatt a biztosítási események és a kisállatok számától függetlenül csak egyszeresen vehető igénybe.
A szolgáltatás ugyanakkor nem terjed ki a következőkre: a kockázatviselést megelőzően már fennálló tünettel összefüggő ellátás, betegségek kezelése, szülészeti ellátás, oltások, valamint előre tervezett beavatkozások költségei; állatviadalon, vagy bármely versenyen történő részvétellel összefüggésben bekövetkező balesetek; illetve mérgezéssel kapcsolatos és gyógyszer-költségekre szóló ellátás.

A Mapfre egy kiegészítő biztosítást kínál a kisállat-tulajdonosoknak, amely bármelyik Mapfre utasbiztosítási termékéhez köthető, legfeljebb 30 napos időtartamra. A szerződő a kiegészítő biztosítást 4 hónaposnál idősebb, de 9 évesnél fiatalabb a biztosításkor megkötött egészséges kutyájára, macskájára vagy görényére kötheti, amennyiben az állat rendelkezik chippel, érvényes állatútlevéllel és veszettség elleni oltással. Biztosítási eseménynek számít a biztosított állat állatorvosi gyógykezelése baleset, fertőző, vagy nem fertőző szervi megbetegedés miatt.
Szintén ilyen eseménynek számít egy konkrét balesettel vagy betegséggel, esetleg annak szövődményeivel járó gyógykezelés, függetlenül attól, hogy azokat eltérő helyen és/vagy időben esetleg több állatorvos végzi. Állatorvosi kezelési költségnek számít minden olyan költség, mely az állat betegségének gyógyításával, baleseti sérülésének ellátásával kapcsolatosan felmerült, beleértve a képalkotó, diagnosztikai, laboratóriumi vizsgálatok díját, a műtéti költségeket, műtét során alkalmazott implantátumot és a gyógyszeres kezelés költségeit is. A kárrendezés utólag történik az állatorvos vagy az intézmény által kiállított számla és kórlap alapján. Lényeges, hogy a szolgáltatás nem vonatkozik alternatív gyógyászati költségekre, a biztosítási szerződés bármi okból történő megszűnését követő állatorvosi kezelésekre, a szerződés előtt meglévő betegség kiújulásával kapcsolatos, vagy a fedezetet megelőző balesetből származó sérülések kezelésekre és a betegséget megelőző preventív orvosi beavatkozások költségeire (pl. védőoltás, külső és belső élősködők elleni kezelések).
A biztosítás nem terjed továbbá ki ivartalanítás költségeire, kivéve, ha az ivartalanítást a fedezet alatt álló betegség teszi szükségessé, emellett kozmetikai beavatkozások, örökletes betegségekre visszavezethető állatorvosi kezelés költségeire, szervátültetés, szervátültetéshez kapcsolódó kezelés, az állat képzésével, viselkedési problémájával kapcsolatos költségeire, bejelentési kötelezettség alá tartozó betegségek (például veszettség), idegen tárgy lenyeléséből eredő orvosi kezelés, és a vemhes állat, illetve bármely vemhesség miatti beavatkozásnak költségeire sem. Az állat állatorvoshoz történő szállításának költségei, az állatorvos kiszállásának költségei ugyancsak ilyenek, kivéve, ha az állatorvos igazolást állít ki, hogy az állat szállítása súlyosan veszélyeztette volna az állat egészségét. Szintén ide sorolhatók az állatorvosi kezeléshez kapcsolódó speciális étrend, diéta költségei, azok a költségek, amelyek az állatgondozásával megbízott személy szándékos vagy súlyos gondatlanságával hozható összefüggésbe, illetve az állat eutanáziájával kapcsolatos költségei, kivéve, ha az állat gyógyíthatatlan, hosszantartó, nagy szenvedéssel járó betegségben szenved, vagy baleset következményeként az állatorvos az állat végleges elaltatását javasolja.
Ezen kiegészítő biztosítás esetén az önrész 10% (maximum 12 500 forint). Egy biztosítási esemény kapcsán a biztosítási összeg legfeljebb 125 000 forintot fedez, a biztosítás tartama alatt kifizethető maximális biztosítási összeg pedig 180 000 forint.

Végül érdemes átnézni az Union kínálatát is, ahol a Világjáró Horizont, a Világjáró Horizont Prémium és Világ Strandjai biztosítások közül válogathatnak a gazdik. Ezeknél a termékeknél a kisállat állatorvosi költségeinek térítése biztosított 30 000 forinttól 50 000 forintig terjedő összegig, mely közül az utóbbi a Prémium fokozatú biztosításra vonatkozik. A limit erejéig a biztosító megtéríti a külföldi utazás során a biztosított személlyel együtt utazó és a tulajdonában lévő, a hivatalosan előírt kötelező oltásokkal ellátott kutya vagy macska balesete, vagy betegsége miatt felmerülő külföldi állatorvosi ellátás számlával igazolt költségeit. A kisállat oltási költségeinek megtérítésére a biztosító nem nyújt fedezetet.

Fontos: a felsorolt fedezetek a 2023.07.04-én érvényes feltételek alapján értendők!

Hasznos volt a cikkünk?

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikkünket akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.