A némi csúszás után, 2024 július 1-én elinduló Otthonfelújási Programra az érdeklődés hatalmas, hiszen a kormány egy 3 pillérre épülő támogatási rendszerrel (önerő + vissza nem térítendő támogatás + kamatmentes hitel) támogatja az 1990 előtt épült házak energetikai korszerűsítését. Azonban a számok azt mutatják, hogy ugyan a program kecsegtető, végül mégis lényegesen kevesebben éltek a lehetőséggel, mint arra az MFB előzetesen számított. De vajon mik lehetnek ennek az okai?
Mik at Otthonfelújítási Program 2024 legfontosabb feltételei?
A feltételek a tavasszal kihirdetett keretrendszerhez képest végül a társadalmi és szakmai egyeztetések hatására változtak. Például kikerült a rendeletből az a kitétel, hogy a házban be legyen kötve a gáz, továbbá az EPS szigetelés mellé a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került. Bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, illetve a saját forrásba beszámíthatóvá vált a lakástakarékpénztári megtakarítás, a kölcsönszerződés megkötésétől számított futamidő pedig 8 évről 12 évre nőtt, így a havi törlesztőrészletek csökkentek.
Mire lehet felhasználni a támogatás összegét?
- 1990 december 31. előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére lehet felhasználni.
- A felhasználható támogatás összege legfeljebb 6 millió forint, amely vissza nem térítendő támogatásból és kamatmentes hitel kombinációjából áll.
- A maximálisan elszámolható beruházási összeg: 7 millió forint, amelyből 1 millió forint önerő szükséges!
- A program országos, ám fontos részlet, hogy járásonként eltérő a támogatás és a hitel aránya.
- Kizárólag energetikai korszerűsítési munkálatokra lehet felhasználni.
- A támogatott hitel futamideje legfeljebb 12 év lehet.
- A beruházással mintegy 30 %-os energiamegtakarítást kell elérni.
Ennek az Otthonfelújási Programnak a célja egyrészről az elavult műszaki állapotú családi házak energetikai korszerűsítésének a támogatása, másrészről pedig az építőiparban mintegy 130 milliárdnyi megrendelés-állomány generálása, és így a gazdaság élénkítése, illetve a klímavállalási célok teljesítése.
Milyen kihívásokkal indult a program?
A program eleve egy hónap csúszással indult, illetve a kezdeti feltételek is változtak a szakmai egyeztetéseknek köszönhetően.
Ahogy fentebb említettük, a tavasszal meghirdetett támogatási program elindulása július 1-re csúszott, és sajnos még akkor sem volt minden rendelet teljesen egyértelmű. Az ÉMI (azaz az Építésügyi MInőségellenőrző Innovációs Kft.) oldalán a program indulásakor még alig szerepelt a kivitelezői listán pár vállalkozás. Néhány tíz építési vállalkozó szerepelt csak az országosan potenciálisan elérhető többezerből, és ugyanez volt a helyzet a kulcstermékek listájával is. Bár a kivitelezéshez lehet olyan vállalkozót is választani, aki nem szerepel ebben a rendszerben - egyetlen feltétel a számlaképesség -, azonban az anyagfelhasználás során kötelező olyan terméket választani, ami szerepel a kulcstermékek listáján.
A listán való szereplés elősorban a vállalkozók érdeke: akik megtalálhatóak a regisztrált kivitelezők között, azok már a munka megkezdése előtt lehívhatnak akár 75% előleget is. Ez a nem regisztrált vállalkozások esetében csak 50%. Mivel júliusban a vállalkozók nem csak a regisztrációt intézték gőzerővel, hanem a lakossági megkeresésekre is próbáltak reagálni, így ebből kifolyólag is hatalmas csúszások keletkeztek.
Milyen nehézségekbe ütközik az, aki élne az otthonfelújítási program adta lehetőségekkel?
Mivel nem volt zökkenőmentes az indulás, illetve a folyamatában is derültek ki olyan részletek, amiket még tisztázni kellett, ezért a kormány újabb társadalmi egyeztetésre adott lehetőséget novemberben.
- Rengeteg visszajelzés érkezett arról, hogy az adminisztráció rendkívül bonyolult. Minden apró részletet adminisztrálni kell, akár évekre előre is, olyan adatokkal, amiket nem feltétlenül lehet előre prognosztizálni, illetve a határidő is túl szorosnak bizonyult.
- Sok kritika érte azt a feltételt is, hogy a támogatás csak az 1990 előtt épült családi házakra érvényesthető, miközben az 1990 és 2000 között épült házak között is bőven van olyan, amire ráférne az energetikai korszerűsítés.
- Nagyon megnehezítette az adminisztrációs helyztet az, ha valaki menet közben elégedetlen volt a kivitelezővel, és közben szeretett volna váltani.
- Előre meg kellett adni a szigetelőanyag és a nyílászáró típusát, miközben a kivitelezés folyamán kiderülhetett, hogy egy másik típusnak a beépítése megfelelőbb volna.
- A pályázók legtöbbje többféle energetikai beruházást tervezett, ami többféle kivitelezőt jelent, ez pedig szintén az adminisztrációt nehezítette.
- Egy átlagos pályázat 20 féle, akár 80 oldalas dokumentum benyújtását is jelenti.
- Az építőipari cégek és vállalkozók gyakorlatlanok az adminisztrációban, ezért lassúak, és magas a hibafaktor.
- Nem az építőanyag kereskedők végzik az adminisztrációt - ami pedig logikusabb lenne -, hanem a kivitelezéssel foglalkozó vállalkozók.
- A lassan bővülő kulcstermék lista miatt az építőanyag beszerzése is nehézkes.
- Akik tapasztalatlanabbak energetikai vagy építőipari kérdésekben, vagy elveszettnek érzik magukat egy komolyabb pályázati anyag összeállítása során, azok kénytelenek tanácsadók, pályázatírók segítségét igénybe venni, amik további súlyos, nem elszámolható összegeket jelentenek.
- Az Otthonfelújítási Program keretében 2024.10.31-ig lehetett földgáz alapú energia hitelcélú kölcsönkérelmet benyújtani, tekintettel arra, hogy a magas hatásfokú gázkazánnal való fűtésrendszer korszerűsítést, és földgázt használó használati melegvíz rendszer korszerűsítést tartalmazó projektek kizárólag 2024.12.31-ig aláírt kölcsönszerződéskötéssel támogathatóak.
A nehézségek ellenére a program iránt mintegy húszezren érdeklődtek az év első felében, ám októberig végül mindössze párezer igénylés került benyújtásra. Sokaknak kedvét szegte a bonyolult adminisztráció, illetve a rengeteg hiánypótlás.
Vidéki Otthonfelújási Program - mi várható 2025-ben?
Az új, társadalmi egyeztetés nyomán született Otthonfelújítási Program 2025 rendelet tervezetében változnak valamelyest az igénylés feltételei. Például az energetikai korszerűsítésre vonatkozó támogatást kiterjesztik a 2007 előtt épült családi házakra is, illetve nem kötelező hitelt felvenni az önerőhöz, lehet saját forrást is használni. Továbbá eltörölnék a jövedelmi megkötéseket, 3-3 millió forintban egységesítve a hitel és a támogatás maximális összegét.
A másik, kifejezetten vidék specifikus támogatási rendszer az Vidéki Otthonfelújítási Program. Tervezete szerint 2025 elejétől 2026 közepéig az 5000 fő alatti településen élők igényelhetik az akár 3 millió forintos felújítási támogatást, és ennek megelőlegezésére a 6 milliós kamattámogatott hitelt, energetikai megkötés nélkül.
Ha valaki igénybe vette már a 2021-2022-es otthonfelújítási támogatást, akkor a különbözetre lehet jogosult. Nagy változás az előző feltételekhez képest, hogy 5 évig a korszerűsített ingatlanban kell lakni, ha pedig az otthonfelújítási kölcsönt is igénybe veszi valaki, akkor az akkori 3%-nál magasabb lehet az új hitel kamata.
A Vidéki Otthonfelújítási Programban nem csak az energetikai korszerűsítést célzó beruházások végezhetők el, hanem a burkolat cserétől kezdve a kerítés felújításáig sok minden elszámolható.
Fontos részlet, hogy az energetikai otthonfelújítási programhoz benyújtott számla itt már nem számolható el.
Ha az energetikai tanúsítványokról olvasnál bővebben, olvasd el az Energetikai tanúsítvány - minden amit tudnod kell róla című bejegyzésünket.