Új Otthonfelújítási támogatás 2024 - minden amit tudni lehet róla

Utoljára frissítve - 2024. 04. 16.
Új Otthonfelújítási támogatás 2024 - minden amit tudni lehet róla
Forrás: unsplash

Március 26-án jelentette be az energiaügyi államtitkár, hogy energetikai korszerűsítést célzó pályázatokat hirdetnek meg, mégpedig kettőt is. Az egyik középületekre, a másik pedig kifejezetten a “kádárkocka” jellegű és 1990 előtt épült házak korszerűsítésére vonatkozik. Nyílászáró csere, meleg víz és fűtési rendszer modernizálása az új otthonfelújítási támogatás célja, hogy nagyjából 20 ezer család otthona váljon energia hatékonyabbá.

A 108 milliárd forintos keretösszegre már júniustól lehet pályázni, de minden részlete nem ismert még a kormányrendeletnek. Jelenleg zajlik a társadalmi egyeztetés a témában.

Amit azonban biztosan lehet tudni

  • 1945 és 1990 között épült, vezetékes gázzal fűtött házakra vonatkozik - az eredeti rendelettel ellentétben már nem szerepel a kitételek között, hogy a gáz be legyen kötve a házba
  • Gyermekek számára vonatkozó kitétel ezúttal nincs (életkori megkötésről sem tudunk még)
  • A maximálisan elszámolható beruházási összeg: 7 millió forint, amelyből 1 millió forint önerő szükséges
  • Szigetelés, nyílászáró csere, víz- és gázfűtési rendszer használható fel.
  • 30% a minimálisan elérendő energiamegtakarítás. Ezt energetikai tanúsítvánnyal kell igazolni a beruházás előtt és után
  • A kamattámogatott hitel felvételéhez minimálbérrel megegyező, igazolt havi nettó jövedelem szükséges

Hogyan néz ki az otthonfelújítási támogatás finanszírozása?

3 pillérre épül fel a támogatási rendszer: önerő + vissza nem térítendő támogatás + kamatmentes hitel. A maximálisan elszámolható beruházási összeg 7 millió forint, amelyből 1 millió forint önerőnek szükséges meglennie. A bankok lakossági MFB pontjain felvehető maximális hitelösszeg 6 millió forint. A hitel maximális futamideje 8 év, kamata 0%. A felvehető vissza nem térítendő támogatás összege 2,5 - 3,3 millió forint lakóhelytől (járástól) függően. Ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlet körülbelül 26 000-36 000 forint között alakul a támogatás felhasználása után.

Piaci hitelek korszerűsítésre

Ideális esetben az energetikai korszerűsítéseket saját megtakarításból lehet finanszírozni, de ha ez nem áll rendelkezésedre, akkor piaci hitel felvételével tudod fedezni a költségeket, ami lehet személyi kölcsön, vagy szabad felhasználású jelzáloghitel, nem túl kedvező kamatozással.

Harmadik megoldás az otthonfelújítás célú lakáshitel, de ebben az esetben, az akár alacsonyabb kamat érdekében vállalnod kell, hogy rendszerezed a számlákat, amiket be kell majd mutatni, készítesz költségvetési tervet, beszerzed az energetikai tanúsítványt. Ebben az esetben is a bank lesz a jelzálog kötelezett, és a hitelfolyósítás is kicsit lassabb lehet, mint mondjuk egy személyi kölcsön esetében.

Tipp: Bizonyos településeken a falusi csok felvehető korszerűsítésre is (nem kell ingatlant vásárolni), és ez vissza nem térítendő támogatásnak minősül. 1 gyermekre 600 ezer, 2 gyermekre 2 millió, 3 gyermekre pedig már 7,5 millió forint is igényelhető, itt nincs megkötés arra vonatkozóan, hogy mennyi energiamegtakarítást kell elérni a felújítás után.

Mi az új otthonfelújítási támogatás előnye a piaci hitelekkel szemben?

Az új otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően a piaci hitelekhez képest milliós nagyságrendben lehet megtakarítást elérni, hiszen a tartozás egy részét elengedi az állam, illetve kamattámogatás is jár a hitelhez. A piaci hitelekkel szemben könnyebb hitelképesnek minősülni, mert a minimálbérrel megegyező, igazolt nettó jövedelemre van szükség, ami jelenleg 177 400 forint.

Az új otthonfelújítási támogatás hátrányai

Frissítés: mivel már nem feltétele a pályázatnak, hogy a gáz be legyen kötve az ingatlanodba, ezért így jóval többen pályázhatnak a 108 milliárd forintos keretösszegre, így a vártnál is nagyobb roham várható az igénylésnél, ezért érdemes sietned!

Anyagi szempontból mindenképpen jól jár az, aki él ezzel a lehetőséggel, ahogy az előző otthonfelújítási támogatás is rendkívül népszerűnek bizonyult. Hátránya azonban az lehet, hogy a drasztikusan megnövő építőipari kereslet az árakra is hatással van, illetve még nehezebb lesz majd szakembert találni. A rendeletből egyelőre nem derül ki egyértelműen, hogy mi történik akkor, ha a korszerűsítés után nem éred el a 30%-os energiamegtakarítást (valószínűsíthetően piaci hitellé válik a támogatás), illetve a piaci hitelekkel ellentétben itt rendelkezned kell önerővel is.

Ha az önerőt is hitelből szeretnéd vállalni, akkor a havi 26 000 - 36 000 forintos törlesztőrészlethez képest további 13 000 forintos törlesztőt jelent havonta. Ha pedig nem sikerül elérni a 30%-os energiamegtakarítást, és piacivá válik a hitel, akkor a törlesztő akár a 100 000 forintot is elérheti havonta. Ekkora összeget, pedig nem mindenki tud bevállalni, ez a bankoknak is kockázatot jelent. További kockázat, ami egy felújítás esetében mindig felmerül, hogy sikerül-e az előre eltervezett összegből kivitelezni az egész felújítást, vagy nem várt extra költségek is jelentkeznek.

Növekszik az ingatlanod értéke? Nézd meg mennyiért biztosíthatnád a CoverMe kalkulátorában!

Mire figyelj, miután korszerűsítetted az ingatlanodat az új otthonfelújítási támogatás segítségével?

Egyrészről az elérni kívánt 30%-os energiamegtakarítást bizonyítanod kell egy frissített energetikai tanúsítvánnyal.

Másrészről az energetikai korszerűsítés komoly értéknövelő hatással van az ingatlanodra. Ezért ha eddig nem volt lakásbiztosításod, feltétlenül köss egyet, vagy ha már rendelkezel vele (pl. banki jelzálog hitel feltétele a lakásbiztosítás megkötése), akkor viszont nézd át a fedezeti összeget. A biztosító sosem a piaci értékét veszi figyelembe a házadnak, hanem az újjáépítésit, ami egy korszerű, modern ház esetében sokkal magasabb, így baj esetén nem biztos, hogy a régi biztosításod elegendő fedezetet nyújt a felújított házad újjáépítésére.

Tipp: Egy előző évi kormányrendelet értelmében 2024-től lakásbiztosításodat évfordulótól függetlenül felmondhatod minden év márciusában, díjmentesen. Tehát ha találsz egy jobb konstrukciót, akkor az új otthonfelújítási támogatás, és energetikai korszerűsítés után nem csak aktualizálhatod a fedezetet meglévő szerződésedben, hanem akár új biztosítást is köthetsz. Hasonlítsd össze a legjobb otthonbiztosítási konstrukciókat a CoverMe lakásbiztosítás kalkulátorával néhány perc alatt.
Minél fejlettebb egy járás, tehát minél magasabb az ott élők átlagjövedelme, annál alacsonyabb lesz a vissza nem térítendő támogatás összege, és annál magasabb lesz a hitelösszeg.

Hasznos volt a cikkünk?

Ha érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikkünket akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.

Kapcsolódó cikkek